Gyülekezetünk testvérközössége 2005 tavasza óta a Székelykocsárdi Református Gyülekezet. Még azon év nyarán gyülekezeti csoport tett igen maradandó élményt jelentő látogatást Székelykocsárdon.
Az 1676-ban épült szép, kedves és családias templomuk felújításában- Istennek hála - mi is segíthettünk. A gyülekezet lelkésze Szabó Gergely lelkipásztor.
Tudnivalók Székelykocsárdról
Székelykocsárd Erdélyben, Fehér megyében Nagyenyedtől és Tordától egyaránt 40 km, valamint Kolozsvártól és Marosvásárhelytől egyaránt 60 km távolságra terül el.
Első írásos említése az 1291. március 12-én III. Endre király által kiadott kiváltságlevélben történt, ahol a 29 aranyosszéki székely település között szerepel "terra Kichard" néven. 1332-ben már plébániatemploma volt a mai Ótemető helyén, tehát a vidéken jelentős helységnek számíthatott.
A XVI. században az írásos források "virágzó egyházként" említik. A század második felében a kocsárdi hívek az evangélium szerint megújított hitet választották, és az Isten házát is átalakították református szokás szerint. A templom a török kor dúló harcai során vált rommá. Helyette a hívek közadakozásból 1676-ban emelték a ma látható épületet, amely azonban nem a mai külsőt mutatta. Az akkori szokásoknak megfelelően torony nélkül készült, és a mai templomhajónak kb. a 2/3-ad részét tette ki. Ugyanakkor a falu is megújult, mert a község az ótemetőtől leköltözött mai helyére, és a házak lassan körbenőtték az imádság helyét.
A XVII. század közepén I. Rákóczi György erdélyi fejedelem megerősítette Kocsárd székely kiváltságait, megújítva adókedvezményeit is. Ennek köszönhető, hogy az 1800-as évekre kialakulhatott egy nagyszámú polgár-gazdaréteg, amely képes volt önkormányzásra.
A székely katonai rendszer utolsó komoly szerepet a Rákóczi-szabadságharc erdélyi hadműveletei során játszott a "nagyságos fejedelem" oldalán. Székelykocsárd e háborúban kellemetlen hírnevet szerzett: 1708-ban Esze Tamás brigadéros ezredével a falu mellett lezajlott csatában vereséget szenvedett.
A szabadságharc után a tartós fellendülés kora köszöntött a vidékre és Kocsárd gyarapodott anyagilag is, lélekszámban is. 1730-ban a templom mellé harangtornyot is építettek. A népet ezidőben két harang hívogatta az Ige hallására. A tornyot 1838-ban felújították egybeépítve a templomhajóval.
1848-49-es szabadságharcot a nagyszámú önkéntes bevonulása mellett az egyik, a "büszke harang" felajánlásával is segítették. 1849 januárjában a császári ágensek és a pópák által fellázított mócok 62 helyi lakost gyilkoltak meg igen brutálisan. Nem volt nagy hőstett, mert a fegyverfogható férfiak Bem seregében harcoltak a szabadságért.
1855-ben portikus, falusi szóhasználattal "cínterem" épült(a temetési istentiszteletek idején itt helyezik el a zárt koporsót, és innen kísérik ki a temetőbe), és a férőhelyek bővítése érdekében karzatokat alakítottak ki a hajó két végén.
1863-ban kisharangot öntöttek, és ekkor készültek el a padok és a szószékkar.
1902-ben pedig használatba vették a Csintalan Gyula, kolozsvári hangszerkészítő által épített orgonát.
1876-ban a magyar vármegyerendszer reformja során az ősi Aranyosszék megszűnt, székely hatóságait betagozták Torda-Aranyos vármegye szervezetébe. Székelykocsárd a felvinci járás része lett.
Az 1910-es népszámlálás a faluban 1677 lakos között 1098 magyart és 469 románt talált.
A gyülekezet nagyharangját az első világháború idején elvitték, helyette a mait 1925-ben öntették.
Trianon sokkja után a székelykocsárdi gyülekezet lelki élete Isten kegyelméből csodálatosan fellendült. Az élniakarás bátorsága megpezsdítette a missziót, énekkar, leány- és legénykörök működtek, bibliakörök alakultak, és a lélekszám is emelkedett.
A második bécsi döntéssel (1940) Magyarország visszakapta Erdély északi részét és a Székelyföldet, ám Aranyosszék román uralom alatt maradt. Ekkor indult meg az északra való vándorlás, ami később már pótolhatatlan vérveszteséget jelentett, és odavezetett, hogy 1970 körül a magyar többség - természetesen a tovább folyó magyar elköltözés és a román beköltözés hatására is - megszűnt.
Egyébként őslakos románság nem volt a faluban. Az olcsó munkaerő miatt a magyar földbirtokosok hozattak a hegyekből mócokat, akik számára, hogy ne menjenek haza vasárnapra a falujukba, magyar mesterekkel ortodox fatemplomot építettek és pópát is hoztak bele. A fatemplom gerendáiban ma is olvashatóak a magyar mesterek feliratai, mesterjegyei. Akkor, ott, és így kezdődött....
