Templomépítés

subglobal1 link | subglobal1 link | subglobal1 link | subglobal1 link | subglobal1 link | subglobal1 link | subglobal1 link
subglobal2 link | subglobal2 link | subglobal2 link | subglobal2 link | subglobal2 link | subglobal2 link | subglobal2 link
subglobal3 link | subglobal3 link | subglobal3 link | subglobal3 link | subglobal3 link | subglobal3 link | subglobal3 link
subglobal4 link | subglobal4 link | subglobal4 link | subglobal4 link | subglobal4 link | subglobal4 link | subglobal4 link
subglobal5 link | subglobal5 link | subglobal5 link | subglobal5 link | subglobal5 link | subglobal5 link | subglobal5 link
subglobal6 link | subglobal6 link | subglobal6 link | subglobal6 link | subglobal6 link | subglobal6 link | subglobal6 link
subglobal7 link | subglobal7 link | subglobal7 link | subglobal7 link | subglobal7 link | subglobal7 link | subglobal7 link
subglobal8 link | subglobal8 link | subglobal8 link | subglobal8 link | subglobal8 link | subglobal8 link | subglobal8 link

Épült Isten dicsőségére, Gályarabok emlékére


Vízaknai Tamásné, Kató néni visszaemlékezései a templomépítésről, s az azt megelőző évek küzdelmeiről


"Emlékezzél meg az egész útról, amelyen hordozott téged az Úr, a te Istened" - V. Mózes 8:2

Igaz, csak életem és életünk negyven évéről írhatok, arról, ahogy minket hordozott az Úr. Abból is kiemelve egy-egy eseményt és úgy, ahogy azt én éltem át. Ezek: Komló városa, a gyülekezet, férjem harcai a templom építéséért és a vallásszabadságért.

Hiányos lesz, mint az emlékezetem, de szívemben hálával gondolok mindarra, amit átéltünk, és kívánom, hogy ez a kis írás azokban is hálát és bíztatást ébresszen, akik olvassák, mert: "Az Istennél semmi sem lehetetlen" - Lukács 1:37.

Komló 1966

Szocialista bányászváros, harmincezer lakossal. Mint egész Magyarország, így ez a város is kommunista, ateista párt vezetése alatt áll. Ők úgy gondolják, sőt hirdetik, hogy az Istenre és az egyházakra nincs szükségük. Mi azonban tudjuk, hogy az az Isten, akit ők tagadnak és elutasítanak, nemcsak létezik, de: "Jótevő a háládatlanokkal és a gonoszokkal" - Lukács 6:35.

Sérelmeink

A határon túlról menekült, elüldözött, kitelepített magyar testvéreink közül Komlóra és környékére is kerültek református magyarok.

A Csehszlovákiában maradt ingatlanaikért kaptak Komlón egy szép nagy házat a gyülekezeti élet céljaira 1948-ban. Ezt két év múlva lefoglalták a rendőrség részére. 1955-ben el is vették. Helyette egy lebontásra váró kétszobás házat adtak, melynek faláról a vakolat nagy része lehullott. Ennek rendbehozatalára nem kaptunk engedélyt.

Az istentiszteletet a lakás alagsorában tartottuk. A harmincezer lakosból kétszáz családnak volt kapcsolata a református egyházzal. Abból is csak 20-40 ember vett részt az alkalmainkon. Miért? Mert féltek nyíltan tartani velünk a kapcsolatot, nehogy hátrány érje őket a munkahelyükön. Sok reformátusról nem is tudtunk, hiszen az ország minden részéből jöttek ide, nagyrészt a szénbányába dolgozni. De nem jelentkeztek az egyháznál, így sok rejtőzködő református család élhetett közöttünk.

Férjemet nagyon bántotta az az igazságtalanság, ami a komlói gyülekezetet érte az elvett ingatlanáért. De abba se tudott beletörődni, hogy bár az alkotmány biztosította a vallásszabadságot, az emberek mégis féltek részt venni alkalmainkon, és féltek gyermekeiket hittanórára beíratni. Az a kevés gyermek, akiket mégis elengedtek a szüleik, gyermek istentiszteleten, vagy konfirmandus órákon vehettek részt a lakás alagsorában kialakított gyülekezeti teremben.

Férjem egész lelkipásztori szolgálatának célja: Hitében megerősíteni a hozzánk tartozókat, és orvosolni a sérelmeket. Erre tette fel egész életét, és ezért harcolt. Ez a harc nem volt könnyű és veszélytelen vállalkozás.

Küldöttség a tanácsházán

1972-ben a Városi Tanács elé került a gyülekezet kérése, hogy a szanálásra kerülő épületünk helyett egy újnak a megépítésére adjon engedélyt.

Gallusz József tanácselnök tárgyalt a gyülekezetet képviselő református bányászok küldöttségével. Örömmel láttuk, hogy a Tanács részéről már meg van a készség gyülekezetünk több mint húsz éve vajúdó ügyének végleges megoldására. A templom építésére elvi engedélyt kellett legelőször beszerezni.

A hivatalos utat betartva a Baranya megyei, majd a püspöki hivatalhoz, utána az Állami Egyházügyi hivatalhoz ment a kérelmünk. Az ÁEH válaszából megtudtuk, hogy a reformátusoknak van parókiájuk, istentiszteleti helyiségük, a lelkész hagyjon fel a gyülekezet tagjainak izgatásával.

Levelet küldtünk az Elnöki Tanács elnökéhez, de kérésünk nem talált meghallgatásra. Mennyivel szerencsésebbek voltak majd 300 évvel ezelőtt a török hódoltságban élő kecskeméti kálvinisták! A leégett templomuk újjáépítéséhez 1680-ban a szultán az engedélyt megadta. A török szultán megértőbb volt 1680-ban a kecskemétiek iránt, mint az Elnöki Tanács elnöke a komlói kálvinisták iránt 1974-ben.

Ezután levelet küldtünk Kádár Jánoshoz, idézve őt: "A hívő emberek megbecsült állampolgárként vesznek részt a szocializmus építésében". Eredmény: semmi.

Az olajválság hatására Komló városa pénzt kapott a fejlesztésre és bányászlakások építésére. Mivel a gyülekezeti házunk a központban volt, helyére többemeletes bányászlakásokat tervezett a város. De az elvett ingatlanért biztosítani kellett számunkra is a megfelelő épületet és területet.

A Tanácsházán

1976 októberében Morber János tanácselnök értekezletet hívott össze, ahol jelen volt az esperes úr, a megyei egyházügyi titkár, a város főmérnöke és a férjem.

Újabb harc kezdődött, mert csak a központtól távol akartak helyet biztosítani. Ezt a férjem nem fogadta el, mivel vasárnapokon az autóbuszok ritkábban járnak, ami lehetetlenné tenné gyülekezeti életünket. Végül a tanácselnök felajánlotta a katolikus templom melletti Halas-féle házat. Ezt a férjem elfogadta, és elvi engedélyt kért arra, hogy az udvarán felépülhessen az új templom, amit megkapott.

Honnan vegyünk pénzt?

Öröm és gond egyszerre jelentkezett. Amit a régi épületért kapunk a parókia megvásárlásához, a felére sem elég. A gyülekezet kicsi és szegény. Kölcsönt felvenni? A presbitérium erős tiltakozással fogadta a javaslatot. Miből tudnánk visszafizetni? Férjem Tillai Ernő Ybl-díjas mérnököt kérte fel a tervrajz elkészítésére. Az evangélikus mérnök nem kért pénzt a csodálatos tervrajzáért. A részletek kidolgozásában Erdélyi József pécsi református mérnök segítette, ő is ingyen. De itt még nem tartunk. Se a parókia megvásárlásához, se a templom felépítéséhez nem volt elég pénz. Újabb harc kezdődött. Kopogtatás, kérelem, kevés eredmény. Bezárt ajtók. Egy ajtó azonban nyitva volt előttünk. Imádkoztunk. És Isten felelt.

Megérkezik a segítség

Isten a svájci binningeni gyülekezet szívére helyezte Magyarországot. Ott szeretnének segíteni egy református gyülekezetet, ahol komolyabb anyagi gondok vannak. Ezért küldtek egy fiatal teológust, aki sok helyre eljutott, egész Debrecenig. Végül Baranyába érkezett, Bóka András újpetrei lelkipásztorhoz. Ő azonnal elhozta Komlóra. Itt férjem beszámolt lehetőségeinkről, gondjainkról. Majd megmutatta a kijelölt új helyet és épületet. Ezzel a hírrel ment vissza ez a kedves fiatalember Svájcba, 1976 októberében.

1977 május 2-án Budapestre jött a binningeni gyülekezet megbízásából Rosmarie Spinnler asszony. Ott találkozott vele a férjem. Rosmarie asszony nagy szeretettel és hűséggel képviselte a komlói gyülekezet sorsát mindvégig. Visszatérve Binningenbe, beszámolt a gyülekezetnek a férjemmel folytatott megbeszélésről. Ezek után meghívót küldtek, mert szerették volna megismerni a lelkészházaspárt, mielőtt a segítség mellett döntenének. Ugyanis a gyülekezet egyik része minket, másik része másvalakit akart támogatni. Ottlétünk és férjem szolgálata dönti el, kit fognak segíteni. Nagy felelősség volt rajtunk. Szorongva és imádkozva készültünk a nagy útra. De jött az újabb akadály: nem engedtek ki, nem adtak útlevelet. Férjem mindent megtett a többszöri elutasítás ellenére. Végre sikerült.

A vonaton

Amerikában élő unokatestvérem egy alkalommal levélben küldött 10 vagy 20 dollárt. Hónapokig, vagy évekig ott állt az íróasztalom fiókjában. Nem mertem beváltani, mert mindenki gyanús volt akkor, akinek valutája, vagy Amerikában élő rokona volt. Zaklatásnak lehetett kitéve. Mondtam a férjemnek: Most magunkkal vihetjük a pénzt. Azt válaszolt: Valutát nem lehet kivinni a határon. Nem olyan sok az - válaszoltam. Majd eldugom.

Úgy is tettem. A határ előtt jött a vámtiszt, és elkezdte sorolni, hogy viszünk-e magunkkal a meg nem engedett dolgokból valamit. Mikor a valutát említette, megszólaltam: Én igen. A valutát elvette, majd kérte a pénztárcánkat. A férjem azt válaszolta, hogy soha sem hord magánál pénztárcát. Erre a vámtiszt kifordíttatta vele mindegyik zsebét. Ezek után elment, s elvitte a pénzemet. Beletörődtem. Mielőtt vonatunk elérte volna a határt, újra megjelent, visszaadta a pénzt, és jó utat kívánt.

Svájcban

1978. január 13-án pénteken reggel érkeztünk meg. Kedvesen fogadtak. Rosmarie egy testvérnővel várt az állomáson, kezükben Komló feliratú szatyorral.

Svájci testvéreink nagyon találékonyak voltak a jótékony célra való pénzgyűjtésben. Így: Komló feliratú szatyrokat, pólókat, saját készítésű ajándéktárgyakat árusítottak, műsoros estet, közös ebédet, vacsorát szerveztek.

Vendégszerető házigazdánk a binningeni gyülekezet lelkipásztora volt, Florian Sonderegger és felesége Susi, négy lányukkal.

A vasárnapi istentiszteleten férjemnek kellett az igehirdetést megtartani. Az ige ez volt:
"Tudom pedig, hogy amikor hozzátok megyek, a Krisztus evangéliuma áldásának teljességével megyek" - Róma 15:29.

Az igehirdetést azzal kezdte, hogy tudja, a svájci gyülekezet nem arra kíváncsi, hogy mit mond nekik a komlói pap, hanem arra, hogy mit mondott a papnak Jézus Krisztus. Ezután beszámolt arról, ami velünk a vonaton történt, majd így folytatta: A vámtiszt nem tudta, hogy az igazi kincs nálam van a Bibliámban, Jézus Krisztus evangéliuma.

Egy 1956-ban disszidált református mérnök tolmácsolta férjem szavait. Isten erről is gondoskodott. Az istentisztelet végén a jelenlevők egymás között beszélgetve azt mondták: ez az ember hiszi is azt, amit hirdet. S az egész gyülekezet egy akarattal a komlói gyülekezet megsegítése mellett döntött.

Szívünkben örömmel, Isten és a svájci testvérek iránti hálával érkeztünk haza, közölni a jó hírt az itthoniakkal.

Az építkezés

A komlói Városgazdálkodási Vállalatot bízták meg az építkezéssel. Elhárultak az akadályok: van terület, építési engedély, pénz, tervrajz, kivitelező. Azt gondolnánk, ezután minden simán ment. Csakhogy az építkezés során újabb problémák jelentkeztek, mint: tervrajzváltoztatás, áthidaló gerenda beszerzése a Soproni Tangazdaságból. Ezeket is Isten segítségével sikerült megoldanunk. A Komlói Városgazdálkodás építésvezetője és dolgozói mindent megtettek azért, hogy templomunk 10 hónap alatt felépüljön. Köszönet illeti a gyülekezet tagjait, akik a terep rendezésében és minden felmerülő munkában részt vettek. ezzel is csökkentve a kiadásokat.

A templom lámpáit a komlói katolikus egyház ajándékozta nekünk. Nagy János presbiter testvérünk végezte a villanyszerelést Bedecs Andor evangélikus villamosmérnök tervei alapján, szintén ingyen.

Felsorolhatatlan azoknak a svájci testvéreknek a neve, akik anyagi áldozatukkal, szeretetükkel mellettünk álltak. Isten áldása legyen mindnyájuk életén.

1979

Április 7, szombat

Megérkezett a svájci gyülekezet huszonnégy tagú küldöttsége. Este hat órakor ökumenikus vallásos est a felépült új templomban. A svájci énekkar és a komlói munkáskórus örvendeztették meg a jelenlevőket.

Április 8. - Virágvasárnap

A délelőtti istentiszteleten Florian Sonderegger binningeni lelkipásztor hirdette az igét.

A templomszentelés

Délután négy órakor együtt a gyülekezet, a svájci testvérek, a hozzánk tartozó falvak reformátusai, egyházi, városi és a testvéregyházak vezetői. A templomszentelési istentiszteletet dr. Tóth Károly püspök úr végzi. Átéljük a nap áldásait, öröm és hála minden szívben.

Végszó

Férjem nyugdíjba vonulása után új lelkipásztorok érkeztek. Először Nagy Péter. Az ő áldott szolgálata építette tovább a gyülekezetet. Jelenleg Kis László végzi hűséggel az Istentől rábízott feladatot.

Rosmarie és férjem, Vizaknai Tamás már nem lehet közöttünk. A mennyei hazába költöztek. Emléküket szívünkben őrizzük. Ők elmentek, de a templom megmaradt. Legyen ez továbbra is lelki otthona és az imádság háza mindazoknak, akik oda betérnek. Szóljon ott ezután is Krisztushoz segítő igehirdetés, és hangozzák az Őt dicsérő ének.


Isten legyen gyülekezetünk őriző pásztora.

©2008 Komlói Református Gyülekezet | webmester: Molnár Hajnalka |